Ígéret

Entre egy farönkön ülve szorongatta kihűlt levesét a tábortűz kialudt hamui mellett. A távoli keleti horizonton lomhán vánszorogni kezdett a nap, s homályos fénnyel töltötte be a tábort.

A férfi fáradt, karikás szemmel szürcsölgette az ételt. Nem aludt. Nem tudott. Hiába ért el végre valamilyen sikert, hiába tudta meggyógyítani Rockyt, gondolatai nem engedték nyugovóra.

Ki híján megölte. Ha Audrey nem cseréli ki időben a szérumokat, valószínűleg megölte volna.

Ha Audrey nem segít megtalálni a vénát, elhibázta volna... mint... akkor.

Ha egyedül csinálta volna, bizonyosan elrontja. Nem az ő érdeme tehát, hogy Rocky meggyógyult. Audrey végezte a munka oroszlánrészét.

Hosszasan felsóhajtott, miután az utolsó kortyot is lehúzta a levesből, majd az üres tálba meredt.

Tehát... Végül akkor megtalálták a gyógymódot? Kijelentheti ezt? Rockyn bevált, hatásos lenne máson is vajon?

Talán, ha az illető nem fertőződött meg teljesen. Ha már a sárga, világító kinövések megjelennek, még mindig tehetetlenek.

De már ez is fél siker a kezdetekhez képest, nem?

A kezdetekhez képest...

Megjelent előtte a remegő tű, majd lassan a reszkető pisztoly is kezében, melyet mindkét esetben egy kedves barátjára kellett szegeznie. Mennyire különböző és mennyire hasonló helyzet...

Felsóhajtott, majd megnézte, milyen konzervek maradt még a szatyorban. Kivett párat, majd nekiállt tüzet rakni és főzni. Le kellett foglalnia magát, hogy ne kalandozzanak el gondolatai arra az esetre.

- Hamarosan úgyis fölébred a tábor, legalább lesz kéznél reggeli - motyogta magának, s míg a tűz erőre nem kapott, elindult vízért.

Gondolatai azonban követték.

Hiába próbálta elhessegetni a képet, Bitter földre szegezett, rémült tekintete végül így is felsejlett előtte.

Őt miért nem tudta megmenteni? Miért kellett elhibáznia?

Ha nem azzal cseszted volna el az időt, hogy magadat sajnálod, vagy Swaggal vitázol, Bittert is megmenthetted volna!

Hallotta fejében. Visszavágott volna, de túlzottan egyet értett a hanggal. Elpazarolta az időt, ezzel ölte meg Őt.

Megtorpant, mikor visszatért a lábossal és a vízzel. Swag felkelt s most értetlenül körözött a friss tűz körül, azon gondolkodva, ki a fene gyújthatta meg.

- J-Jó reggelt, Swag! - Üdvözölte egy hamiskás, fáradt mosollyal Entre, majd a tűz fölé erősítette az edényt.

- Te mit csinálsz? - Vetette oda köszönés nélkül a férfi.

- Hát... reggelit - felelte Entre, mintha ez olyan egyértelmű lett volna.

Swag felsóhajtott, majd miután rágyújtott egy cigarettára, lehuppant a farönkre.

- Mondd, hogy nem maradtál fönt egész éjszaka...

- Nem tudtam aludni... - Válaszolta félszegen, hátra se pillantva a férfira. Félt, hogy ha tekintetük találkozna, Swag minden bizonnyal rájönne, miért nem aludt.

- Jesszus, Entre! Megtaláltad a gyógymódot, meggyógyítottad Rockyt, mi kell még, hogy nyugodtan aludj? Egy plüss kaktusz? - Csattant föl Swag mérgelődve. Látta a férfin a szérum kutatása közben, mennyire kimerült, mennyire túlhajszolta magát napról napra, és igazán remélte előző este, hogy ez változni fog. Az istenért sem akarta elmondani, de aggódott érte.

- Nem az én érdemem... - felelte a levest kevergetve Entre.

- Micsoda? - Swag nem értette, mit motyog az orra alatt.

- Nem az én érdemem! - Emelte föl a hangját Entre, kezében megremegett a fakanál. - Ez az egész... Audrey kotyvasztotta a szérumot, nem én.

- Ne kezd megint, idióta! - Lassan Swag hangja is fölerősödött. - Audrey a Te jegyzeteid alapján dolgozott, a Te segítségeddel készítette el a gyógyszert, tehát igenis a Te rohadt érdemed. Fogadd el végre, hogy valami jó is történt ezzel a kibaszott táborral, ráadásul miattad!

- Ha annyira az én érdemem - fordult lassan Swag felé a másik -, akkor miért kellett erre ennyit várni? Miért nem tudtam vele hamarabb elkészülni!?

Swag azonnal megértett mindent, mikor Entre megfáradt, reményvesztett szemébe nézett. Persze, hisz nyilvánvaló volt...

"Csak nem akartam... elhibázni..."

Fel se figyelt előző nap erre. Túlzottan aggódott Rockyért, hogy észrevegye, mi, illetve ki lebeg Entre előtt.

Felsóhajtott, majd egyik kezére támaszkodva hátradőlt.

- Jó munkához idő kell, Entre. És te jó munkát végeztél: megmentetted Rockyt - mondta halkan, majd lassan kifújta a cigi füstöt. - Mi kell még?

Nem tudta. Nem tudta miért, de nem volt elégedett magával.

Hosszas csönd következett, amit egyedül a tűz pattogása tört meg halkan. Mígnem a szemközti sátorból néhány halk, majd egy hatalmas erejű gitárszólam robbant ki.

- Hey bitches, I'm back! - Ugrott ki a sátorból Rocky, kezében a gitárjával, amit azonnal nyúzni kezdett.

Entre halvány mosollyal tekintett feléje, Swag pedig azonnal felpattanva üdvözölte köreikben a férfit.

- Hé, Poprocks, hogy érzed magad? - Kérdezte Swag, mire Rocky egy bravúros gitárszólóval válaszolt. Swag ezen felnevetett, Entre viszont a fejét fogta a hangzavartól.

- Halkabban, srácok! Szétrobban tőletek a fejem.

- Talán aludnod kellett volna, nem pedig virrasztani - vetette oda Swag, majd le is nyomott egy barackot a férfi fejére.

- De hát... miért nem aludtál? - Értetlenkedett kicsit megszeppenve Rocky.

- Nem tudtam - sóhajtotta Entre, egy pillanatra Rockyra nézve. A férfi ekkor értette meg, miért ilyen szétcsúszott barátja, így egy sóhajt követően elmosolyodott.

- Az adósod vagyok, haver. Megmentettél - veregette meg Entre vállát Rocky, s ahogy kék tekintetük egy másodpercre találkozott, folytatta. - Bitter büszke lenne rád, amiért betartottad az ígéreted!

Entre erre fölkapta a fejét, majd lassan maga elé bámulva ismét lehajtotta. Eszébe jutott egy, utolsó ígéret, amit barátjának tett, s Dave-en kívül talán senki nem tudott róla...

"...De megoldod, oké!? Meg... meg fogod oldani. Nem miattam... de megoldod."

Entre kezéből kiesett a fakanál, keze pedig maga mellé, a porba hullott. Szemei megteltek könnyel, de ezt a többiek nem láthatták, úgy összegörnyedt a tűz előtt. Vállai egyre erősebben reszkettek.

- H-Haver... M-Most mi rosszat mondtam? - Hebegte kétségbeesetten Rocky, mire Swag még egy utolsót szívott a cigarettájából.

- Idióta, kimondtad a tabu nevet!

- D-De én vagy biztatni akartam, a francba is!

- Vele!? - Idegesen földre dobta a cigit, majd elindult Entre felé. - Egy segberúgásal többre mentél volna!

- Honnan tudhattam volna, hogy még nem lépett túl rajta!? - mérgelődött Rocky, majd ő is Entre mellé lépett. - Hé, mindjárt játszok valamit, ami azonnal jobb kedvre derít, jó? - Próbálta menteni a menthetőt, s egy erőteljes, pörgős dallamba kezdett gitárján. Már Swag is épp megveregette volna Entre remegő vállait, mire a férfi hirtelen hátravette fejét, megmutatva így könnyes arcát, azonban nagy meglepetésükre harsányan, jóízűen felkacagott. Rocky még meg is állt a játékkal, annyira meglepte a fordulat.

- Ti ketten... még mindig akkora idióták vagytok... - nevette az ég felé Entre, s ahogy lassan kifogyott a levegőből, elhalkulva felnyitotta pilláit és az égre nézett. Meg volt róla győződve, hogy pár hófehér tollat látott lehullani valahonnan.

Valóban büszke vagy rám, Bitter?

- Jó csőbe húztál minket - kuncogott fel Swag, ezúttal elnézve Entre sértését. Ő és Rocky is pontosan tudta, hogy erre a színjátékra most szükség van.

- Totál... - kuncogta Rocky is, majd ismét rámarkolt a gitárra. - De ezt a dalt már csak azért is befejezem! - Folytatta, majd pár erőteljes hang után rá is kezdett a dalra.

This ain't a song for the broken-hearted

No silent prayer for the faith-departed.

Swag hamar fölismerte a dalt, így a következő sorokat már vigyorogva énekelte barátjával, közben pedig Entrét noszogatta, hogy hagyja kihűlni a levest, énekeljen inkább velük.

I ain't gonna be just a face in the crowd

You're gonna hear my voice, when I shout it out loud!

Végül aztán Entre beszállt a koncertbe, sőt, még a fakanalat is hozta magával és egy rögtönzött mikrofonként teli torokból énekelni kezdte a refrént.

It's my life! It's now or never!

I ain't gonna live forever

I just want to live while I'm alive!

A közös éneklés hamar olyan erejűre emelkedett, hogy a tábor össze többi tagja - ki kedvetlenül, ki dúdolgatva - felébredt, majd a tűzhöz gyülekezett.

My heart is like an open highway!

Like Frankie said, I did it my way!

I just wanna live while I'm alive

It's my life!

Entre rekedt, fáradt hangon, de vidáman énekelt. Hosszú idő óta most érezte először igazán azt, hogy él. Hogy boldog! Így aztán nem érdekelte a hamis szólam, sem pedig a többiek méltatlankodása a zajra. Végre boldog volt, végre meglátta a fényt, az alagút végén, és ennek hangot akart adni.

Don't you cry no more

Entre idegesen kapkodta tekintetét az éjsötét úton. Késő volt már és meglehetősen messze került a tábortól. Egyik kezében támadásra készen szorongatta fejszéjét, felkészülve a váratlan zombik felbukkanására. Nem volt ínyére, hogy ilyenkor intézze el, amiért útnak indult, de nem volt más választása. A többieknek nem volt szabad tudni a döntéséről, így aztán kénytelen volt titokban, este elhagyni a tábort.

Ez volt az utolsó reménye, hogy Bittert megmentse.

Más megoldás nem maradt, csak ez.

Mélyet sóhajtott, mikor megérkezett a célhoz: egy poros, régen használt útkereszteződés, ami egy közeli városból vezetett ki.

Lassan, óvatosan körbenézett, nincsen-e váratlan vendége, majd maga elé emelte másik kezében pihenő kis dobozát. Az éjjeli fényben halványan megcsillant a fém, ahogy a férfi kinyitotta a dobozt, hogy leellenőrizze, minden megvan-e.

Azóta nem csinálta ezt, hogy a hibáinak kiküszöbölését kérte.

De mikor kiderült, hogy a régi világ visszaállítását akarja, a képébe röhögtek, majd magára hagyták.

Vajon ezúttal beválik?

És ha be is válik, vajon hány évet kapok?

Lesz-e elég időm rendbe hozni mindent?

Mennyire lesz fájdalmas?

Gondolatai össze-vissza cikáztak. Keze remegni kezdett, mikor belegondolt, milyen halála is az alku után. Utána olvasott, és nem szép dolgokat látott azokról a kutyákról, a mitológia pedig csak rontott a képen.

Idióta - állította le hirtelen a remegést -, ha nem teszem meg, Bitternek sokkal nagyobb kínon kell keresztül mennie!

Majd ezzel lecsapta a doboz fedelét, leellenőrizte újból a terepet, majd letette fejszéjét és ásni kezdett a kereszteződés közepén.

Az éj leple alatt nem sokat látott, így leginkább csak ösztöneire hallgatott, mikor betemette a ládikót és fölállt.

Semmi mozgás.

Ez jó, legalább a zombik még nem fedezték föl, hogy erre kóborol.

De hol marad már a démon?

Fejét ide-oda kapkodta, abban reménykedve, hogy valamelyik pillanatban majd föltűnik az az idegesítő nőszemély, de semmi.

- Gyerünk... - motyogta fogait összeszorítva - Ez az utolsó mentsváram...

- Egy démon, mint mentsvár? Nem túl okos gondolat, Entre - szólalt meg egy dallamos női hang Entre mögül, mire a férfi azonnal sarkon fordult.

- Üdv ismét, kedves - üdvözölte egy pislogással a nő, amivel megmutatta koromfekete szemét. Entre ijedten hátrált pár lépést, majd tűrte a pillantást. Azt hitte, az aranysárga szemeknél nincs rémisztőbb, de tévedett.

- Szóval, miért hívtál ide? Csak nem egy újabb reménytelen próbálkozás, hogy helyre hozd a világot? Kérlek, mondd, hogy nem gondolod komolyan, hogy majd pont mi segítünk ebben! - Kezdte a démon, gúnyolódva, majd összekulcsolt karokkal közelebb lépett a férfihoz, hogy az jobban láthassa fekete tekintetét.

- Nem... - felelte Entre, s félszegen lepillantott még, mielőtt kimondta volna.

Még egyszer átgondolta. Biztos, jó ötlet ez? Megbízni egy démonban? Eladni a lelkét?

Ez a legkevesebb, amit megtehetek érte....

Határozottan felemelte a fejét, majd válaszolt.

- Gyógyítsd meg Bittert! Kérlek!

- Óh, milyen önzetlen alku attól, aki létrehozta a földi poklot - nevetett fel a kérés hallatán a démon, majd hirtelen megkomolyodott. - Hánynom kell tőled - majd ezzel sarkon fordult.

- Várj! - Kiáltotta kétségbeesetten Entre, vállánál megragadta a nőt, majd visszafordította magához. - Nem kérek sokat... igazán nem, csak... gyógyítsd meg... Ne legyen többé beteg, ne szenvedjen többé...

A démon szélesen és rémisztően elvigyorodott.

- Ugye tudod, hogy ha ebbe belemész, sokkal fájdalmasabb, embertelenebb és könyörtelenebb halálban lesz részed, mint neki? Arról nem is beszélve, hogy örök időkre a pokolban fogsz sínylődni.

Entre indulatai csillapodtak, ahogy a nő beszélt. Megrémült a szavaktól és a ténytől, hogy valóban valami elképesztő borzalom fog várni rá, ha ebbe belemegy.

De aztán elmosolyodott.

- Ennél a helynél már nem lehet rosszabb.

Ezen a démon is elmosolyodott, majd lassan körbesétálta a férfit.

- Szóval... mit akarsz? Gyógyítsam meg? Nem hiszem, hogy két hónapnál tovább kibírná egy újabb harapás nélkül. Csak rá kell nézni, kész csődtömeg - kacagta.

- Mire akarsz kilyukadni? - kérdezte kimért hangon Entre. A démon széttárta karjait és újabb gúnyba kezdett.

- Hát nem is tudom. Démon vagyok, bármilyen kérést teljesítek... Akár... - hirtelen abba hagyta a bohóckodást - Akár olyanná tehetem, mint Swag.

- Mint Swag? - Értetlenül kapta föl a fejét. - Úgy érted, sebezhetetlenné?

A démon egy rémisztő mosollyal bólintott.

- Persze ez nagyobb árral is jár.

- Hány évet kapnék?

- Általában tíz évet szoktam hagyni... - magyarázta, majd hirtelen megtorpant a férfi előtt és mélyen a szemébe nézett. - De ezért maximum ötöt adhatok.

- Öt év? - Ismételte meg kikerekedett szemekkel Entre.

Öt év...

Elég lenne a gyógymód megtalálására?

Öt év...

Helyre tudná addig hozni a dolgokat?

Öt nyavalyás év...

Elég lesz annyi, hogy Bitterrel legyen?

- Rendben... - felelte végül félszegen, remegő lábakkal. Nem számít... a lényeg az, hogy Bitter jól legyen.

Azonban még végig sem futott agyán a gondolatmenet, ajkán máris a démon hideg, halott ajkait érezte.

Igen, az alku megpecsételője, ez a végzetes csók, ami majd a halálba viszi.

Amint egyet pislantott, a démon eltűnt, ő maga pedig egyedül maradt a kereszteződésben. Az egész egy borzalmas rémálomnak tűnt, s sokáig fel sem ocsúdott a történtekből, azonban jól tudta: nem maradhat tovább itt egymaga. Megragadta baltáját, majd szapora léptekkel elindult a tábor felé. Különben is meg kellett bizonyosodnia afelől, hogy Bitterrel minden rendben.

A tábor csöndes volt, amióta Swag és még néhányan elhagyták egy röpke portya erejéig, így aztán gond és magyarázkodás nélkül visszajutott. Első útja rögtön Bitter sátra felé vezetett, ahol aztán mintsem törődve az esetleges fertőzéssel, azonnal rázogatni kezdte alvó barátját.

A foltok látszólag eltűntek, így valamelyest megnyugodott, de mindenképp beszélni akart Vele.

- Bitter... hé, Bitter! Kelj föl!

- Entre.. mi az? - Morogta félálomban a fiú, majd mikor felfogta, hogy Entre hozzáért, ijedten pattant föl. - Entre! Mi a francot művelsz!? Meg vagyok f-- - lélegzete hamar elállt, mikor megpillantotta tiszta, sértetlen karját.

- Hogy érzed magad, Bitter? - Érdeklődött izgatottan Entre.

- H-Hát... furán... - magyarázta, majd lassan arcán is végigsimított. Semmi sárga kinövések. - J-Jól... azt hiszem... De ez hogy lehet?

- Nos... - mosolyodott el Entre egy elfojtott kuncogás közepette. - Mondjuk, hogy találtam számodra ellenszert.

- Mi? - Kapta föl lelkesen a fejét Bitter. - De... mikor? És hogyan?

- Ez... legyen az én titkom... - hajtotta le egy pillanatra a fejét, majd fölnézett barátjára. Boldog volt, ahogy az megkönnyebbülten nézett végig magán és végre mosolyogni látta.

Ezért már megérte az az átkozott alku.

- Akkor... a többieket is meg tudod gyógyítani? - Kérdezte lelkesen Bitter.

- Hát... nem egészen, ez inkább személyre szóló gyógyszer volt... - felelte kicsit zavartan a férfi. - De öt éven belül meg lesz a többieknek is a gyógyír.

- Ó, tudom, hogy így lesz! Hisz... engem is meggyógyítottál! Nos, nem tudom, hogyan, de nem számít. Bíztam benned! - Felelte mosolyogva Bitter. Elképesztően boldog volt, végre ismét élőnek érezte magát.

Entre ezen elmosolyodott, majd végül az időre hivatkozva elköszönt barátjától és elindult a saját sátrába.

Öt év...

Jól be kell osztania.

Entre az asztalánál gubbasztott és eszeveszett sebességgel körmölt egy kis noteszba. Olykor egy-egy pillanatra megállt, hogy órájára pillantson, de utána még nagyobb gyorsasággal igyekezett írni.

Nincs sok ideje már hátra, ezt a pár kutatást pedig mindenképp le kell még jegyeznie, hogy a többiek gyógymódot találjanak a későbbiekben.

Összerezzent.

Vad kutyacsaholás futotta körbe a sátrat odakint, hatalmas, rémisztő árnyékot húzva maga után. Némelyik pokolkutya megpróbálkozott a betöréssel, ám a gyógynövénypor, amit Entre a helyiségen belül körbeszórt távol tartotta őket.

Folytatta az írást. Próbálta kizárni az ugatást és morgást a tudatából és csak a kutatásaira összpontosítani.

Igen, ez beválhat - gondolta, ahogy lassan elért a végéhez. - Milyen kár, hogy nem bizonyosodhatok meg felőle... - keserű mosolyra húzta ajkait.

De legalább megcsinálta. Éjjel nappal törte a fejét az elmúlt években, de legalább sikerült betartania az ígéretét.

- Legalább... - motyogta, mikor az utolsó feljegyzéseit is kiegészítette a lapokon. Hátradőlt a székben, majd újra az órára pillantott. Hamarosan itt az idő... el kell mennie a táborból, hogy ne ijessze meg a többieket a pokolkutyákkal... Meg aztán, ki tudja milyen teremtményeket, zombikat vonzhat oda, miután...

Nagyon nyelt.

Meg fog halni, ezt már öt éve tudta, de sosem tudott rá eléggé felkészülni. Erre talán nem is lehet...

Újabb pokolkutyák zargatták meg nyugalmát.

- Megyek már, megyek! - Morogta, ahogy végül becsukta a noteszét. - Még van fél órám, nyughassatok addig! - folytatta, majd a füzetre írta nagy betűkkel: GYÓGYMÓD. Egy próbát megér...

Sóhajtott, majd végül felállt a székből és elindult kifelé. A többiek a saját sátrukban pihentek a hosszú nap után, így azt sem vették észre, mikor Entre elhagyta a helyét.

Még utoljára visszanézett a táborra és lassan végigvezette tekintetét a sátrakon. Szerette volna, ha ez a családias légkör ég utoljára az emlékezetébe.

Remegett. Félt megfordulni és elindulni, de tudta, ha marad és itt lelik meg a pokolfajzatok, azzal mindenkit halálra rémisztene.

Sóhajtott, majd ólomsúlyú lábaival megfordult.

- Hát te hová készülsz, hm? - Swag állt előtte s rosszallóan nézett végig a megnyúzott férfin. Észrevette, hogy a gázálarca sincs rajta - És hol van a maszkod?

Fenébe. Csöndben akart elmenni, magyarázkodás és zavarba ejtő szituációk nélkül, erre pont belé botlik!

És a maszk? Ja igen, a maszk... el is felejtette...

Fölösleges felhúzni, ha úgyis a halálba készül az ember.

- Sétálok egyet - hazudta, bele se nézve a másik tekintetébe.

- Most szórakozol velem? Ilyenkor!? - Csattant föl idegesen, majd ahogy lassan kifújta a cigi füstöt, megnyugodott. - Veszélyes odakint egyedül. Veled megyek.

- Egyedül van dolgom - vágta rá határozottan Entre. Elég pofátlannak tűnhet most, erre rájött, de távol kellett mindenkit tartania az utolsó percekben.

Egy pokol kutya acsarkodott valamelyik sarokból. Entre ijedten rázkódott össze, majd magában imádkozott, hogy Swag ne kérdőjelezze meg.

- És miféle dolgod van? Öngyilkosság?

Heh, ja. Valami olyasmi...

- Nézd, szeretném kicsit kiszellőztetni a fejem, jó? - Váltott hangnemet a férfi. Nem akart veszekedéssel elválni tőle, még ha nem is jöttek ki mindig jól. - Nehéz napom volt, sokat dolgoztam, érted?

Swag kelletlenül sóhajtott egyet. Nem volt ínyére csak úgy elengedni barátját, de azt sem akarta bevallani neki, hogy aggódik érte. Napok óta furcsán viselkedett: egyik pillanatról a másikra remegni, rettegni kezdett, magában beszélt vagy pedig az egész napját a sátrában töltötte. Ez nem volt egészséges.

- Entre... jól érzed magad? - kérdezte meg végül, mire a másik meglepetten kapta fel a fejét.

- P-Persze. Csak tényleg szükségem van egy sétára... - felelte zavart mosollyal. Swag sóhajtott egyet, majd végül eltaposta a kialudt cigarettát.

- Jó. De minél hamarabb gyere vissza.

Entre félszegen, egy hamis mosollyal bólintott, majd elindult. Hirtelen azonban megtorpant, majd visszafordult Swaghoz.

- Az asztalomon hagytam a feljegyzéseimet. Olvassátok el, jó?

- Um... rendben... - bólintotta a férfi.

- És Swag... - folytatta, mire az illető fölpillantott Entre meggyötört arcára - Vigyázz a táborra, amíg távol vagyok.

- R-Rendben... - felelte megrökönyödten. Normális esetben kifaggatná, miért nem akkor olvassák el az idióta papírjait, mikor visszatér, de most valamit látni vélt az égszínkék szemekben. Valamit, ami azt súgta, barátja nem fog többé visszajönni.

Entre végül eltűnt, Swag pedig - kivételesen - hallgatva a másik Once-lerre, elindult a noteszért. Azonban mikor beért a sátorba, nem kis meglepetésként érte a gyógynövénnyel körbeszórt sátor és a különböző woodoo tárgyak az asztalon.

- Mégis miben mesterkedett ez? - Morogta magának, majd elvette a noteszt. Riasztotta a fiúkat, úgy érezte, ezúttal talán tényleg hasznos dolgot írt le az az idióta Entre, vagy ha mégsem, legalább jót nevethetnek rajta.

Viszont minél jobban belemélyedtek az elemzésekbe, kutatásokba, rájöttek, hogy az a lötty, aminek összetevőit és elkészítését a férfi megírta, még akár működhet is.

- Nos... mit gondolsz? - Kérdezte Rocky, mikor becsukták a noteszt.

Swag első gondolata ez volt: igen, ez az idióta mégis csak kitett magáért. A részletes leírások, kifejtések mind arról tanúskodtak, hogy a férfi komoly munkát fektetett ebbe.

A második gondolata viszont másra irányult: Hol a francban marad már!?

Már vagy húsz perce elment sétálni... ilyen körülmények között még öt is komoly veszélyt jelent, ő meg csak úgy elmarad...

Utálta bevallani, de aggódott érte.

Ekkor egy hatalmas, vérfagyasztó sikoly vágta ketté a zavart csöndet. Mindenki egyként kapta föl a fejét és néztek nyugat felé.

- Ez nem...? - Remegte Ted, mire Swag azonnal fölpattant.

- Maradjatok itt. Elintézem! - Hadarta idegesen, majd fölkapott egy fejszét és el is indult abba az irányba, amerre Entre is ment. Igyekezett minél hamarabb odaérni, ám figyelnie kellett az időközben felbukkanó zombikra is.

Egyszer aztán megtorpant, ahogy elképedve szája elé kellett helyeznie kezét. Szemei kikerekedtek az elé tárult látványtól: nem akarta elhinni, amit lát.

Entre holttestét teljesen szétszaggatta valami... túlvilági. Hason feküdve, nyitott és üveges szemmel meredt Swagra, végtagjai szétmarcangolva hevertek távolabb tőle, hátán mély és vastag karmolások véreztek, nyakába valami hatalmas állkapocs marhatott.

Swag biztos volt benne, hogy ezt nem az itteni állatok tették... sem pedig a zombik, akik megérezve a vér szagát egyre többen jöttek Entre holtestére pályázva. Nem, ezt valami túlvilági tette.

- De... miért? - Rogyott végül a térdeire. Sok borzalmat látott már, de barátja szétcincált teste egyszerűen túl sok volt. Neki is.

- Rohadék... - morogta összeszorított fogakkal. - Megígérted, hogy együtt csináljuk ezt végig... ERRE ITT HAGYSZ!? - Üvöltötte a végén, ahogy könnyáztatta arccal az üres tekintetbe nézet.

Ő már nem fog többet vitatkozni Swaggal.