A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Swagtre. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Swagtre. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. április 15., hétfő

Don't you cry no more



Entre idegesen kapkodta tekintetét az éjsötét úton. Késő volt már és meglehetősen messze került a tábortól. Egyik kezében támadásra készen szorongatta fejszéjét, felkészülve a váratlan zombik felbukkanására. Nem volt ínyére, hogy ilyenkor intézze el, amiért útnak indult, de nem volt más választása. A többieknek nem volt szabad tudni a döntéséről, így aztán kénytelen volt titokban, este elhagyni a tábort.

Ez volt az utolsó reménye, hogy Bittert megmentse.
Más megoldás nem maradt, csak ez.

Mélyet sóhajtott, mikor megérkezett a célhoz: egy poros, régen használt útkereszteződés, ami egy közeli városból vezetett ki.
Lassan, óvatosan körbenézett, nincsen-e váratlan vendége, majd maga elé emelte másik kezében pihenő kis dobozát. Az éjjeli fényben halványan megcsillant a fém, ahogy a férfi kinyitotta a dobozt, hogy leellenőrizze, minden megvan-e.

Azóta nem csinálta ezt, hogy a hibáinak kiküszöbölését kérte.
De mikor kiderült, hogy a régi világ visszaállítását akarja, a képébe röhögtek, majd magára hagyták.

Vajon ezúttal beválik?
És ha be is válik, vajon hány évet kapok?
Lesz-e elég időm rendbe hozni mindent?

Mennyire lesz fájdalmas?

Gondolatai össze-vissza cikáztak. Keze remegni kezdett, mikor belegondolt, milyen halála is az alku után. Utána olvasott, és nem szép dolgokat látott azokról a kutyákról, a mitológia pedig csak rontott a képen.

Idióta - állította le hirtelen a remegést -, ha nem teszem meg, Bitternek sokkal nagyobb kínon kell keresztül mennie!

Majd ezzel lecsapta a doboz fedelét, leellenőrizte újból a terepet, majd letette fejszéjét és ásni kezdett a kereszteződés közepén.
Az éj leple alatt nem sokat látott, így leginkább csak ösztöneire hallgatott, mikor betemette a ládikót és fölállt.
Semmi mozgás.
Ez jó, legalább a zombik még nem fedezték föl, hogy erre kóborol.
De hol marad már a démon?

Fejét ide-oda kapkodta, abban reménykedve, hogy valamelyik pillanatban majd föltűnik az az idegesítő nőszemély, de semmi.
- Gyerünk... - motyogta fogait összeszorítva - Ez az utolsó mentsváram...
- Egy démon, mint mentsvár? Nem túl okos gondolat, Entre - szólalt meg egy dallamos női hang Entre mögül, mire a férfi azonnal sarkon fordult.
- Üdv ismét, kedves - üdvözölte egy pislogással a nő, amivel megmutatta koromfekete szemét. Entre ijedten hátrált pár lépést, majd tűrte a pillantást. Azt hitte, az aranysárga szemeknél nincs rémisztőbb, de tévedett.
- Szóval, miért hívtál ide? Csak nem egy újabb reménytelen próbálkozás, hogy helyre hozd a világot? Kérlek, mondd, hogy nem gondolod komolyan, hogy majd pont mi segítünk ebben! - Kezdte a démon, gúnyolódva, majd összekulcsolt karokkal közelebb lépett a férfihoz, hogy az jobban láthassa fekete tekintetét.
- Nem... - felelte Entre, s félszegen lepillantott még, mielőtt kimondta volna.
Még egyszer átgondolta. Biztos, jó ötlet ez? Megbízni egy démonban? Eladni a lelkét?

Ez a legkevesebb, amit megtehetek érte....

Határozottan felemelte a fejét, majd válaszolt.
- Gyógyítsd meg Bittert! Kérlek!
- Óh, milyen önzetlen alku attól, aki létrehozta a földi poklot - nevetett fel a kérés hallatán a démon, majd hirtelen megkomolyodott. - Hánynom kell tőled - majd ezzel sarkon fordult.
- Várj! - Kiáltotta kétségbeesetten Entre, vállánál megragadta a nőt, majd visszafordította magához. - Nem kérek sokat... igazán nem, csak... gyógyítsd meg... Ne legyen többé beteg, ne szenvedjen többé...
A démon szélesen és rémisztően elvigyorodott.
- Ugye tudod, hogy ha ebbe belemész, sokkal fájdalmasabb, embertelenebb és könyörtelenebb halálban lesz részed, mint neki? Arról nem is beszélve, hogy örök időkre a pokolban fogsz sínylődni.
Entre indulatai csillapodtak, ahogy a nő beszélt. Megrémült a szavaktól és a ténytől, hogy valóban valami elképesztő borzalom fog várni rá, ha ebbe belemegy.
De aztán elmosolyodott.
- Ennél a helynél már nem lehet rosszabb.
Ezen a démon is elmosolyodott, majd lassan körbesétálta a férfit.
- Szóval... mit akarsz? Gyógyítsam meg? Nem hiszem, hogy két hónapnál tovább kibírná egy újabb harapás nélkül. Csak rá kell nézni, kész csődtömeg - kacagta.
- Mire akarsz kilyukadni? - kérdezte kimért hangon Entre. A démon széttárta karjait és újabb gúnyba kezdett.
- Hát nem is tudom. Démon vagyok, bármilyen kérést teljesítek... Akár... - hirtelen abba hagyta a bohóckodást - Akár olyanná tehetem, mint Swag.
- Mint Swag? - Értetlenül kapta föl a fejét. - Úgy érted, sebezhetetlenné?
A démon egy rémisztő mosollyal bólintott.
- Persze ez nagyobb árral is jár.
- Hány évet kapnék?
- Általában tíz évet szoktam hagyni... - magyarázta, majd hirtelen megtorpant a férfi előtt és mélyen a szemébe nézett. - De ezért maximum ötöt adhatok.
- Öt év? - Ismételte meg kikerekedett szemekkel Entre.
Öt év...
Elég lenne a gyógymód megtalálására?
Öt év...
Helyre tudná addig hozni a dolgokat?
Öt nyavalyás év...

Elég lesz annyi, hogy Bitterrel legyen?

- Rendben... - felelte végül félszegen, remegő lábakkal. Nem számít... a lényeg az, hogy Bitter jól legyen.
Azonban még végig sem futott agyán a gondolatmenet, ajkán máris a démon hideg, halott ajkait érezte.
Igen, az alku megpecsételője, ez a végzetes csók, ami majd a halálba viszi.

Amint egyet pislantott, a démon eltűnt, ő maga pedig egyedül maradt a kereszteződésben. Az egész egy borzalmas rémálomnak tűnt, s sokáig fel sem ocsúdott a történtekből, azonban jól tudta: nem maradhat tovább itt egymaga. Megragadta baltáját, majd szapora léptekkel elindult a tábor felé. Különben is meg kellett bizonyosodnia afelől, hogy Bitterrel minden rendben.

A tábor csöndes volt, amióta Swag és még néhányan elhagyták egy röpke portya erejéig, így aztán gond és magyarázkodás nélkül visszajutott. Első útja rögtön Bitter sátra felé vezetett, ahol aztán mintsem törődve az esetleges fertőzéssel, azonnal rázogatni kezdte alvó barátját.
A foltok látszólag eltűntek, így valamelyest megnyugodott, de mindenképp beszélni akart Vele.
- Bitter... hé, Bitter! Kelj föl!
- Entre.. mi az? - Morogta félálomban a fiú, majd mikor felfogta, hogy Entre hozzáért, ijedten pattant föl. - Entre! Mi a francot művelsz!? Meg vagyok f-- - lélegzete hamar elállt, mikor megpillantotta tiszta, sértetlen karját.
- Hogy érzed magad, Bitter? - Érdeklődött izgatottan Entre.
- H-Hát... furán... - magyarázta, majd lassan arcán is végigsimított. Semmi sárga kinövések. - J-Jól... azt hiszem... De ez hogy lehet?
- Nos... - mosolyodott el Entre egy elfojtott kuncogás közepette. - Mondjuk, hogy találtam számodra ellenszert.
- Mi? - Kapta föl lelkesen a fejét Bitter. - De... mikor? És hogyan?
- Ez... legyen az én titkom... - hajtotta le egy pillanatra a fejét, majd fölnézett barátjára. Boldog volt, ahogy az megkönnyebbülten nézett végig magán és végre mosolyogni látta.
Ezért már megérte az az átkozott alku.
- Akkor... a többieket is meg tudod gyógyítani? - Kérdezte lelkesen Bitter.
- Hát... nem egészen, ez inkább személyre szóló gyógyszer volt... - felelte kicsit zavartan a férfi. - De öt éven belül meg lesz a többieknek is a gyógyír.
- Ó, tudom, hogy így lesz! Hisz... engem is meggyógyítottál! Nos, nem tudom, hogyan, de nem számít. Bíztam benned! - Felelte mosolyogva Bitter. Elképesztően boldog volt, végre ismét élőnek érezte magát.
Entre ezen elmosolyodott, majd végül az időre hivatkozva elköszönt barátjától és elindult a saját sátrába.

Öt év...
Jól be kell osztania.

Entre az asztalánál gubbasztott és eszeveszett sebességgel körmölt egy kis noteszba. Olykor egy-egy pillanatra megállt, hogy órájára pillantson, de utána még nagyobb gyorsasággal igyekezett írni.
Nincs sok ideje már hátra, ezt a pár kutatást pedig mindenképp le kell még jegyeznie, hogy a többiek gyógymódot találjanak a későbbiekben.

Összerezzent.

Vad kutyacsaholás futotta körbe a sátrat odakint, hatalmas, rémisztő árnyékot húzva maga után. Némelyik pokolkutya megpróbálkozott a betöréssel, ám a gyógynövénypor, amit Entre a helyiségen belül körbeszórt távol tartotta őket.

Folytatta az írást. Próbálta kizárni az ugatást és morgást a tudatából és csak a kutatásaira összpontosítani.
Igen, ez beválhat - gondolta, ahogy lassan elért a végéhez. - Milyen kár, hogy nem bizonyosodhatok meg felőle... - keserű mosolyra húzta ajkait.
De legalább megcsinálta. Éjjel nappal törte a fejét az elmúlt években, de legalább sikerült betartania az ígéretét.
- Legalább... - motyogta, mikor az utolsó feljegyzéseit is kiegészítette a lapokon. Hátradőlt a székben, majd újra az órára pillantott. Hamarosan itt az idő... el kell mennie a táborból, hogy ne ijessze meg a többieket a pokolkutyákkal... Meg aztán, ki tudja milyen teremtményeket, zombikat vonzhat oda, miután...
Nagyon nyelt.
Meg fog halni, ezt már öt éve tudta, de sosem tudott rá eléggé felkészülni. Erre talán nem is lehet...

Újabb pokolkutyák zargatták meg nyugalmát.
- Megyek már, megyek! - Morogta, ahogy végül becsukta a noteszét. - Még van fél órám, nyughassatok addig! - folytatta, majd a füzetre írta nagy betűkkel: GYÓGYMÓD. Egy próbát megér...
Sóhajtott, majd végül felállt a székből és elindult kifelé. A többiek a saját sátrukban pihentek a hosszú nap után, így azt sem vették észre, mikor Entre elhagyta a helyét.
Még utoljára visszanézett a táborra és lassan végigvezette tekintetét a sátrakon. Szerette volna, ha ez a családias légkör ég utoljára az emlékezetébe.
Remegett. Félt megfordulni és elindulni, de tudta, ha marad és itt lelik meg a pokolfajzatok, azzal mindenkit halálra rémisztene.
Sóhajtott, majd ólomsúlyú lábaival megfordult.
- Hát te hová készülsz, hm? - Swag állt előtte s rosszallóan nézett végig a megnyúzott férfin. Észrevette, hogy a gázálarca sincs rajta - És hol van a maszkod?
Fenébe. Csöndben akart elmenni, magyarázkodás és zavarba ejtő szituációk nélkül, erre pont belé botlik!
És a maszk? Ja igen, a maszk... el is felejtette...
Fölösleges felhúzni, ha úgyis a halálba készül az ember.
- Sétálok egyet - hazudta, bele se nézve a másik tekintetébe.
- Most szórakozol velem? Ilyenkor!? - Csattant föl idegesen, majd ahogy lassan kifújta a cigi füstöt, megnyugodott. - Veszélyes odakint egyedül. Veled megyek.
- Egyedül van dolgom - vágta rá határozottan Entre. Elég pofátlannak tűnhet most, erre rájött, de távol kellett mindenkit tartania az utolsó percekben.
Egy pokol kutya acsarkodott valamelyik sarokból. Entre ijedten rázkódott össze, majd magában imádkozott, hogy Swag ne kérdőjelezze meg.
- És miféle dolgod van? Öngyilkosság?

Heh, ja. Valami olyasmi...

- Nézd, szeretném kicsit kiszellőztetni a fejem, jó? - Váltott hangnemet a férfi. Nem akart veszekedéssel elválni tőle, még ha nem is jöttek ki mindig jól. - Nehéz napom volt, sokat dolgoztam, érted?
Swag kelletlenül sóhajtott egyet. Nem volt ínyére csak úgy elengedni barátját, de azt sem akarta bevallani neki, hogy aggódik érte. Napok óta furcsán viselkedett: egyik pillanatról a másikra remegni, rettegni kezdett, magában beszélt vagy pedig az egész napját a sátrában töltötte. Ez nem volt egészséges.
- Entre... jól érzed magad? - kérdezte meg végül, mire a másik meglepetten kapta fel a fejét.
- P-Persze. Csak tényleg szükségem van egy sétára... - felelte zavart mosollyal. Swag sóhajtott egyet, majd végül eltaposta a kialudt cigarettát.
- Jó. De minél hamarabb gyere vissza.
Entre félszegen, egy hamis mosollyal bólintott, majd elindult. Hirtelen azonban megtorpant, majd visszafordult Swaghoz.
- Az asztalomon hagytam a feljegyzéseimet. Olvassátok el, jó?
- Um... rendben... - bólintotta a férfi.
- És Swag... - folytatta, mire az illető fölpillantott Entre meggyötört arcára - Vigyázz a táborra, amíg távol vagyok.
- R-Rendben... - felelte megrökönyödten. Normális esetben kifaggatná, miért nem akkor olvassák el az idióta papírjait, mikor visszatér, de most valamit látni vélt az égszínkék szemekben. Valamit, ami azt súgta, barátja nem fog többé visszajönni.

Entre végül eltűnt, Swag pedig - kivételesen - hallgatva a másik Once-lerre, elindult a noteszért. Azonban mikor beért a sátorba, nem kis meglepetésként érte a gyógynövénnyel körbeszórt sátor és a különböző woodoo tárgyak az asztalon.
- Mégis miben mesterkedett ez? - Morogta magának, majd elvette a noteszt. Riasztotta a fiúkat, úgy érezte, ezúttal talán tényleg hasznos dolgot írt le az az idióta Entre, vagy ha mégsem, legalább jót nevethetnek rajta.
Viszont minél jobban belemélyedtek az elemzésekbe, kutatásokba, rájöttek, hogy az a lötty, aminek összetevőit és elkészítését a férfi megírta, még akár működhet is.
- Nos... mit gondolsz? - Kérdezte Rocky, mikor becsukták a noteszt.
Swag első gondolata ez volt: igen, ez az idióta mégis csak kitett magáért. A részletes leírások, kifejtések mind arról tanúskodtak, hogy a férfi komoly munkát fektetett ebbe.
A második gondolata viszont másra irányult: Hol a francban marad már!?
Már vagy húsz perce elment sétálni... ilyen körülmények között még öt is komoly veszélyt jelent, ő meg csak úgy elmarad...
Utálta bevallani, de aggódott érte.

Ekkor egy hatalmas, vérfagyasztó sikoly vágta ketté a zavart csöndet. Mindenki egyként kapta föl a fejét és néztek nyugat felé.
- Ez nem...? - Remegte Ted, mire Swag azonnal fölpattant.
- Maradjatok itt. Elintézem! - Hadarta idegesen, majd fölkapott egy fejszét és el is indult abba az irányba, amerre Entre is ment. Igyekezett minél hamarabb odaérni, ám figyelnie kellett az időközben felbukkanó zombikra is.
Egyszer aztán megtorpant, ahogy elképedve szája elé kellett helyeznie kezét. Szemei kikerekedtek az elé tárult látványtól: nem akarta elhinni, amit lát.

Entre holttestét teljesen szétszaggatta valami... túlvilági. Hason feküdve, nyitott és üveges szemmel meredt Swagra, végtagjai szétmarcangolva hevertek távolabb tőle, hátán mély és vastag karmolások véreztek, nyakába valami hatalmas állkapocs marhatott.

Swag biztos volt benne, hogy ezt nem az itteni állatok tették... sem pedig a zombik, akik megérezve a vér szagát egyre többen jöttek Entre holtestére pályázva. Nem, ezt valami túlvilági tette.

- De... miért? - Rogyott végül a térdeire. Sok borzalmat látott már, de barátja szétcincált teste egyszerűen túl sok volt. Neki is.
- Rohadék... - morogta összeszorított fogakkal. - Megígérted, hogy együtt csináljuk ezt végig... ERRE ITT HAGYSZ!? - Üvöltötte a végén, ahogy könnyáztatta arccal az üres tekintetbe nézet.

Ő már nem fog többet vitatkozni Swaggal.